Német és indiai tudósokkal a fedélzetén 2009 januárjában útjára indult Fokvárosból két és fél hónapos útjára a Polarstern kutatóhajó. A két ország neves intézetei (National Institute of Oceanography-India, Alfred Wegener Institute-Németország) által létrehozott program (LOHAFEX) határozott célt tűzött ki maga elé. A vas óceánok co2-elnyelésére gyakorolt hatását vizsgálta, egy a Déli-óceánban mesterségesen előidézett, algavirágzás által. Az algák fotoszintézisük során hatalmas mennyiségű co2-ot vonnak ki a vízből, amely egy része (szerves és szervetlen anyagokban) lesüllyedve hosszabb időre „eltűnik” a mélyben. Életfolyamataikban a napfény, víz, co2, foszfor (foszfát) és nitrogén (nitrát) mellett meghatározó szerepe van a vasnak. Néhol ezen elem mennyisége határozza meg az elsődleges biológiai produkció mértékét.
Polarstern
Természetes úton többnyire a szárazföldről és jéghegyekből kerülhet a vízbe, a kísérlet folyamán azonban mesterségesen juttatták a folyékony közegbe; területét és hatását tekintve gyakorlatilag egy jéghegynek a vízi ökoszisztémában betöltött szerepét modellezték, amelyből utazása folyamán kiolvadnak a potenciális tápanyagok (itt a vas), ezáltal előidézve bizonyos algák tömeges elszaporodását. A kiülepedő algák mennyiségéből akartak az elnyelt co2 mennyiségére következtetni. Vizsgálatuk többek között arra is magyarázatot várt, vajon az évtizedek alatt egyre kisebb mennyiségben jelen lévő krill-állomány (amely algákkal táplálkozik) a csökkenő produktivitással van-e összefüggésben.
A Déli-óceánban már korábban is történtek hasonló kutatások, de ezt egy sokkal produktívabb zónában hajtották végre, ahol partközeli vizekben élő fitoplankton-fajok is jelen voltak (amelyek rendkívül gyorsan nőnek és szaporodnak).
300 km2-nyi területen 6 tonna vas-szulfátot szórtak a vízbe, amely ott feloldódott. A problémát az eleve alacsony szilika-sav szint jelentette, amely a korábbi természetes virágzások folyamán erősen lecsökkent. Így hiába állt tápanyag a vizsgált diatómák rendelkezésére, nem igazán tudtak szilika-vázat építeni maguk köré, amely növelte volna túlélési esélyeiket és felhalmozódásukat az óceáni aljzaton (ezzel együtt a rendszerből kivont co2 mennyiséget is). Ezzel ellentétben megjelent egy másik alga csoport (Phaeocystis), amely viszont tömegét tekintve dinamikus növekedésnek indult, legalábbis egy ideig. Ezek az algák a „legkeresettebb” tápanyagok közé tartoznak, így magukhoz vonzották az apróbb rákokat, amelyek szinte lelegelték a területet. Így hiába „trágyázták” tovább a vizet, a kezdeti robbanás után ez az alga-tömeg sem nőtt tovább.
A kutatóút során megállapították, hogy a Déli-óceán vas általi termékenyítése nem von ki annyi co2-ot a vízből, mint amennyire az optimisták számítottak (meg kell jegyezni, ezen óceán 2/3-ában eleve alacsony a szilika-sav szint).
Számos környezetvédelmi szervezet tiltakozott a kutatás ellen, mondván a természettel nem lehet „játszani”, ez az eset véleményüket erősen alátámasztotta.
Tápanyag:
The Economist 2009
Alfred Wegener Research Institute
