Az óceáni aljzaton hatalmas mennyiségű arany, ezüst, réz, cink és ólom található. A kitermelést számos tényező nehezíti: potenciális helyszínei több km mélységben találhatók, a fémércek néha igen masszív rétegekbe ágyazódva helyezkednek el, a felszínre hozatal igen költséges lehet, és veszélyeztetheti mind a mélységben, mind a felszín közelében lakók élőhelyeit. A gazdasági igények és a folyamatosan fejlődő, új technológiák azonban napjainkra számos akadályt leküzdöttek.

Az ércek jelentős része távolodó lemez-szegélyek mentén, hidrotermális kürtők közelében található. A hidegvíz az aljzat repedésein keresztül a mélybe szivárog, ahol felmelegszik és magába „gyűjti” ezeket az elemeket. Melegebb lévén (mozgékonyabb vízmolekulák, kisebb sűrűség), a felszín felé áramlik, ahol kürtőkből tör elő folyékony állapotban, telve oldott állapotban lévő ércekkel (habár hőmérséklete esetenként igen magas, akár 500 C⁰-feletti, a hatalmas nyomásnak köszönhetően a kitörő víz nem gőz halmazállapotú). Az oldott anyagok kapcsolatba kerülnek a hidegvízzel és kiválnak, majd leülepednek a kémények közelében. Körülbelül 200 aktív kürtőt fedeztek fel eddig, de előrejelzések szerint csak néhány körül lehet gazdaságos kitermelést folytatni, habár a nehezen lokalizálható szunnyadó kémények közelében is tetemes mennyiség rejtőzik. A kérdés az, megvalósítható-e a kitermelés úgy, hogy nem tesznek kárt a mélység élővilágában. Egy olyan környezetben, amelyet hatalmas csőférgek, rákok, kagylók és baktériumok lakják és ahol az élet egyik alapvető folyamata a kemoszintézis.

A kürtők jelentős része az egyes országok hatáskörén kívül esik, így ezekre a területekre az ENSZ 1982-ben létrehozott intézménye (International Seabed Authority) által kidolgozott jogszabályok vonatkoznak.

Az első kitermelést (arany és réz) a kanadai bázisú Nautilus Minerals Inc.(Solwara projekt) végzi, 1600 m mélyen, Pápua Új-Guinea közelében, a Bismarck-tenger aljzatán (ez a helyszín a 200 mérföldes zónán belül található). Működésének kezdete előreláthatólag 2011, vagy 2012. Az aljzat anyagának átmozgatását 180 tonnás automatikusan vezérelt gépek végzik, az üledék-víz keveréket csövön keresztül juttatják el a felszínen állomásozó hajóhoz, a folyadék-fázist ezután visszajuttatják a mélybe, mivel – viszonylag alacsonyabb pH-ja révén – a felszíni víztest élővilágára káros hatással lehet.

20 ország tudósai, üzletemberei és politikusai találkoznak napjainkban Cape Cod félszigetén, hogy megtárgyalják, miként lehet gazdaságos kitermelést folytatni a mélyben az élővilág megóvásával párhuzamosan.

Tápanyag:

Seaweb 2009

Nautilus Minerals Inc.